Öt évvel ezelőtt, amikor először megkerestek bennünket olyan cégek, akik valódi problémákat akartak megoldani technológiával, gyakran hangzott el az igények megfogalmazása után a versenytársaktól a klasszikus mondat: „Erre térjünk vissza 10–15 év múlva, mert ez most még nem lehetséges.” Mi viszont másként gondolkodtunk.
Nem a kifogásokat, hanem a lehetőségeket kerestük. Hiszünk benne, hogy minden nagy vízió valahol egy kis lépéssel indul – egy beszélgetéssel, egy ötlettel, egy igénnyel. Így jöttek létre az első szigetalkalmazásaink, amelyek ugyan még nem egy komplett ökoszisztémát alkottak, de képesek voltak kiszolgálni egy-egy üzleti igényt. Ezekből a mini rendszerekből nőtték ki magukat később azok az AI-támogatott vállalati megoldások, amelyek ma már kulcsfontosságúak ügyfeleink napi működésében.
Mindig is agilis szemlélettel álltunk partnereinkhez. Nem dogmákat követünk, hanem figyelünk, kérdezünk, visszajelzést kérünk és közösen haladunk előre. Mi nem megmondani akarjuk, hogy mi kell egy cégnek, hanem megérteni, mire van valóban szükség.
A piacon sok a csillámpóni és lufi – szép színesek, de hamar kipukkadnak. Mi nem ezekre vadászunk, hanem azokra a vállalkozókra, akik valós problémákkal keresnek meg minket, és akik hajlandóak időt szánni arra, hogy átgondoljuk együtt, mit érdemes és mikor bevezetni.
Sokan már az első konzultáción ráébrednek, hogy az ötletük ugyan jó, de nem biztos, hogy az a következő lépés. Ilyenkor szoktam mondani, hogy „rakjuk fel a második vagy harmadik polcra”, és kezdjük el az alapoktól. Mert ha sorrendet cserélünk, a megtérülés ugrásszerűen megnőhet. Ez a fajta gondolkodás segített sok partnerünknek abban, hogy a befektetésük gyorsan eredményt hozzon.
Az AI – legyen szó automatizált ügyfélszolgálatról, dokumentumfeldolgozásról, belső döntéstámogatásról vagy prediktív elemzésről – önmagában is hasznos. De ha mellé rakjuk a RPA-ban, API-integrációkban, vállalati szoftverekben szerzett tudásunkat, akkor teljes értékű, hosszú távon működő megoldások születnek. Ez a szemlélet az, ami az AIMI-t megkülönbözteti a piacon.
Minden cég más. Ahogy az emberek sem sablonok, a vállalkozások sem azok. Ezért mi nem dobozolt termékeket árulunk, hanem 100%-ban testreszabott rendszereket építünk – már közel két évtizede. És ez a megközelítés most is működik. Az ügyfeleink 90%-a nemcsak visszatér, hanem velünk együtt gondolkodik, tervez és fejleszt tovább.
Ma már büszkén mondhatjuk, hogy azok az ötletek, amelyekre mások 10-15 év múlvaival válaszoltak, nálunk már ma működnek. Ez nem varázslat, hanem következetes munka, nyitottság és folyamatos fejlődés eredménye.
Ha Ön is AI-alapú vagy egyedi szoftverfejlesztésen gondolkodik, szívesen beszélgetünk egy órát. Lehet, hogy csak egy ötletet hoz magával – de abból akár egy sikeres, jövőálló rendszer is születhet. Nálunk nem csak ígéret a 20% költségcsökkenés és a 30% termelékenységnövekedés – ez a valóság, amit ügyfeleink nap mint nap tapasztalnak.