Tegnap apa–lánya napot tartottunk. Shopping a Westendben, ahogy kell, karácsony előtt természetesen tömeg, nyüzsgés, ideges emberek. Ilyenkor van egy fix pont: Mekizünk. Kell az energia, nekem a kódoláshoz, a lányomnak a programhoz.
Nagy szerencsével találtunk egy 2+2-es asztalt. Leültünk, vacsorázunk, amikor három egyetemista fiatal odajön, udvariasan megkérdezik, szabad-e a mellettünk lévő asztal. Mondtuk, persze. Fél méter volt köztünk, így akaratlanul is hallottuk a beszélgetést.
Az egyik lány egy magyar cégnél dolgozik. Szereti a helyet, jó a közeg, de a cég most nehéz helyzetben van. Nem volt év végi buli, nem volt jutifalat, semmi extra. Láthatóan rosszul esett neki.
A másik srác egy multinál van, még próbaidős. Büszkén mesélte: volt céges buli, megivott négy sört, és kapott bruttó 300 ezret jutalomba, mert a főnöke szerint jó munkát végez.
A lány hallgatott. Szomorú lett.
Ekkor csatlakoztam be a beszélgetésbe, egyetlen mondattal:
„Ne a pénzt nézd, hanem a csomagot.”
Nagy, kerek szemek. Mi van?
Elmondtam nekik, hogy a pénz fontos, de önmagában semmit nem jelent. Egy magyar cég lehet, hogy ma nem tud annyit fizetni, mint egy multi. Viszont ha jó emberekkel dolgozol, van kémia, van humor, van közös gondolkodás, ott fejlődsz igazán. Ott tanulsz meg dönteni, felelősséget vállalni, hibázni és újra felállni.
Megkérdeztem:
– Ki fog emlékezni tíz év múlva arra a négy sörre meg arra a nettó 170 ezer forintra?
A válasz egyértelmű volt: senki.
A multi mindig profitot néz. Ez nem jó vagy rossz, ez tény. Ha szám vagy a rendszerben, bármikor lecserélhető vagy. Egy magyar KKV-nál viszont megtartó erő van. Emberi kapcsolatok, lojalitás, közös siker és közös kudarc. Ez az igazi csomag.
A beszélgetés végére megértették.
Ilyenkor érzem azt, hogy nem csak szoftverfejlesztő céget vezetek. Tanácsadó is vagyok. És néha ez a tanács nem számlás, nem tervezett, csak úgy jön. Ingyen. Jófejségből.
És talán tíz év múlva nem a pénzre fognak emlékezni, hanem arra a mondatra egy westendes Mekiben.